2014/09/10

Fókuszban a friss füge



Füge II. felvonásban

Az én mennyország tortám,, mióta megsütöttem,, azóta így hívom. Füge, dió, karamellszósz, friss kecskesajt, egyszerűen imádom :)





Amikor megláttam ezt a tortát, rögtön beleszerettem,, tudtam, hogy valamikor meg kell sütnöm,, hát eljött ennek az ideje is. :) Aki hasonlóan érez ezzel kapcsolatban, szívesen megosztom a receptet.

Hozzávalók:

150g sötét csoki vagy tortabevonó
200g darált dió
200g liszt
250g cukor
8 tojás
csipet só

Krém:

500 g mascarpone
250 g porcukor
200 g friss kecskesajt

Dekoráció:

6-8 dió
6 füge
3-4 evőkanál karamellszósz

Kezdjük a tésztával:

A csokit víz gőz felett megolvasztjuk, a tojásokat két részre vesszük. A sárgáját a 150g cukorral elkeverjük, a fehérjét a sóval és maradék cukorral felverjük. A lisztes diós keveréket hozzáadjuk a tojássárgájához,, majd ehhez a felvert tojásfehérjét is. Így egyben van az egész tészta,,amit 3 egyenlő részre osztunk. Az első részt sütőformába öntjük,, amit vagy sütőpapírral bélelünk ki, vagy a szokásos kivajazott kilisztezett módszerrel. A második részhez két evőkanállal adunk az előzőleg már olvasztott csokiból,, a harmadik részhez pedig az összes többi csoki jön.. Így megkapjuk az un. ombre hatást, ettől lesz színárnyalatos.

Minden adagot 20-25 percig sütünk kb 160 fokon.

Eközben a krémhez összekeverjük a hozzávalókat,, míg egy homogén masszát nem kapunk.

Fontos, hogy a lapok teljesen kihűljenek,, ezután a legsötétebbet helyezzük legalulra,, rákenünk e krémből kb 1 cm-t, majd a félcsokis jön,, szintén 1cm-es krém,, aztán a legvilágosabbat. A maradék krémmel körbekenjük az egész tortát. A legvégén jön a dekoráció,, rácsurgatjuk a karamellszószt, a negyedbe vágott fügéket, és a diót.

Még egy fontosság: a lapokat csatos tortaformában sütöttem,, de nem a hagyományos formában,, hanem egy sokkal szűkebben. Így kaphatunk egy magasabb tortácskát :)

Aki nem talál esetleg kecskesajtot, ill. ezt helyettesíteni szeretné,, megteheti ezt az un. creme fraiche-val.


Remélem ízleni fog Nektek.. :)









3 megjegyzés: