2014/05/26

Hello Italia



Az elmúlt héten Olaszországban jártunk. 5 nap, 4 éjszaka, 2000 km, 9 város. Szállásaink nem voltak előre foglalva, bár indulás előtti este felírtam innét onnét pár szállodát, de a jegyzetemet végül elő sem vettem.
Az utazásaim során azt már tapasztaltam, hogy csak körvonalakban szabad tervezni,, különben az embert frusztrálhatja, hogy nem mindennek tud eleget tenni, nem mindent láthat, amit előre lejegyzetel :)

Az első állomás a Garda tó volt, SIRMIONE városka, a délipart egyik legszebb városa. Én már itt is csak ámultam bámultam, jó volt az első benyomás :)




 Két órás séta után tovább indultunk Manerbába, ahol a dalmát tengerparthoz hasonló sziklás partot találni. Mivel már esteledett, úgy döntöttünk itt keresünk szállást. Az első hotel pont meg is felelt. Egy hosszú több órás út után az ember néha csak arra vágyik, hogy egy kényelmes ágyon, tiszta szobában lehajthassa a fejét. Mindemellett a szállodánk fénypontját még a külső és belső medence és a kicsike játszótér is emelte. A szállóban beszereztem egy üveg borocskát, amit a környéken palackoznak,, és elindulunk a part fele. :)

MANERBA







 Kilátás a szobából reggeli fényében :)


2. nap utazás Veronába. 

4 éve autókáztunk utoljára Verona határán, akkor azonban kimaradt, mivel mindkettőnknek volt egy rossz érzése. Úgy gondoltuk, ezt most le kell győzni... és sikerült,, Verona csodás kis város, boldog órákat töltöttünk itt, szintén sok sétával :)






Casa di Giulietta, azaz Júlia háza
Rómeó és Júlia híres erkély jelenlétének színhelye. A valóságban ugyanakkor az írót nem a ház inspirálta. Bár a ház elég régi, az erkélyt csak 1936-ban építették hozzá.








Kíváncsi voltam, hogy a 'levelek Júliának' című filmből megtalálom e falra tűzött leveleket,, de sajnos nem voltak ott :(  :). Így hát Lorenzo Bartolini keresésére sem indultunk,, helyette inkább Firenze fele vettük az irányt. ;)


Santa Maria del Fiore






Az estét a nyüzsgő dóm lépcsőin töltöttük,  a szállónk 3 percre innét volt. Ahogy kicsiny gyermekünk álomra szenderült,, én az előző napról maradt fél üveg borocskám társaságában szívtam magamba a firenzei ritmust.


Ponte Vecchio

 az Arno folyón átvezető híd, a világ legismertebb hídjainak egyike,, híres az aranyművesek boltjairól)

Ponte Vecchio az uffizi képtárból fotózva


Séta az Arno folyó mellett






Firenzét elhagyva még kiugrottam az autóból egy pár kattintásra.:)







Toszkána

Nem volt konkrét cél,, csak azt tudtuk hogy Sienáig kell eljutnunk, ez lesz a legdélibb állomása utunknak. Firenze és Siena mindössze 70 km, de közben bárhol megállhatunk, ami vonzóvá válik.
Nem kellett sietni, szép nyugis tempóban, Albano és Romina Power slágereket hallgatva merültünk el a táj szépségeiben. Közben eleredt az eső, és újra kisütött a nap :)






Greve in Chianti



Ami ebből a városból emlékezetes marad a chiantin kívül,, az az, hogy majdnem (1-1 cm jobbról és balról) beragadtunk egy ilyen szűk kis utcácskába  :)



Tipikus toscan csendélet :)



Siena

Az én igazi kedvenc városom Siena lett.. Ahogy leereszkedtünk a városba,, olyan csodás látvány tárult elénk,, amit talán én még nem is láttam. Az építkezés a színek, fantasztikus. A szálloda és a parkoló keresése közben már tűkön ültem, hogy végre bejárhassam. (Mivel Siena és Firenze történelmi negyede is a világörökség része,, a belvárosban  nem lehet parkolni, és a szállodáknak a történelmi városrészben nincs is parkolójuk) 

Az első kép a szállodai szoba ablakából
 (engem elvarázsolt) :)









Másnap nem volt szerencsénk az időjárással.. Alig értünk be a főtérre, el kezdett esni az eső. Mivel azonban már itt volt egy jó kávé ideje is,, nem volt más választásunk, mint hogy beüljünk valahova,, szó szerint bevert bennünket az eső :) A bőséges reggeli után még nem voltunk éhesek,, de olyan jó hangulat kerekedett a téren lévő étteremben,, a sok féle turista és egy pohár chianti classico megihletett egy jó ebédet.

Piazza del Campo


Másfél óra múlva alább hagyott az eső és még a nap is kisütött :)






Sienát elhagyva a 7. városkánk következett, ezt azonban nem bíztuk a véletlenre nevezetesen San Gimignano. Útközben azonban még megcsodálhattuk a toscan dombokat.





San Gimignano

















Az utunk befejező állomása a varázslatos Cinque Terre (öt föld) lett a Ligur tenger partján. Nevét a területén osztozó öt településről kapta: Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare. 



Sienából La Spezia irányába indultunk, 3 órás út mindössze 150 km, végig 50-es sebességkorlátozás. Estére értünk La Speziába (kikötő lent) ahogy rákúszott a nap, szép látványt nyújtott :)


Az éjszakát Riomaggiore (az első föld) határához közel töltöttük, én már nagyon izgatott voltam, hogy végre lássam azt a gyönyörű kis várost, amit képeken már oly sokszor láttam. Ahogy az első lehetőségem volt, már ugrottam is ki az autóból,, hogy végre lekattinthassam.


Cinque Terre Riamaggiore
















Ezt az 5 városkát autóval nem lehet megközelíteni, csak vonattal ill. hajóval. Mi a második városig vonattal mentünk (gyakrabban közlekedik), 1 perc alatt értünk oda. 

Manarola











 Visszatérve Riomaggiorébe véget ért az utunk. Várt még ránk egy 8 órás autó út hazáig :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése